BEISKOLÁZÁS

1. Csengőszó

2019. március 1.

16.00-17.30

Nyílt órák

2019. március 5.
8.00-10.00


2. Csengőszó

2019. április 5.

16.00-17.30

(Ez egyben beiratkozás is.)

Beiratkozáshoz

szükséges
dokumentumok listája
pdf

VISSZAVÁRÓ

0
0
0
s2sdefault
A kapcsolattartás, volt növendékeink sorsának nyomon követése lényeges számunkra. Szerencsére ez nem csak a mi részünkről igaz. Ezért találunk minden évben, márciusban egy olyan péntek estét, amikor egymásra szánjuk az időt, jól kibeszélgetjük magunkat. Csodálatos érzés, hogy egészen „régi” tanítványaink is eljönnek ilyenkor nosztalgiázni.

Jó volt látni benneteket és várunk mindenkit jövőre is!

MÁRCIUSI IFJAK

0
0
0
s2sdefault
Tavasz az ébredés, az újjászületés, a megújulás, a tettek évszaka. És a reményé. Így lehetett ez 169 évvel ezelőtt is. Azon a bizonyos napon a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak sem sejtették mit indít el mozgalmuk Magyarországon. Oly sok évvel később 2017 márciusának egy délelőttjén rendhagyó módon idézték elénk a nagy nap eseményeit és hangulatát a hetedikesek. Nemzeti lelkületünk szimbólumai sem hiányozhattak ezen eseményről. Jó volt végigtekinteni diákjainkon, akik ünnepi öltözékéről nem maradt le a kokárda, március 15-e jelképe. A műsor végén jelképes főhajtással tisztelegtünk elődeink előtt, akik bátorsága, hitvallása, kitartása ma is erőt sugároz felénk. Diákjain délután ugyanezzel az összeállítással a NAV munkatársai számára tették emlékezetessé az ünnepi összejövetelt.

CSENGŐSZÓ

0
0
0
s2sdefault
Péntek délután, miután diákjaink hazatértek hétvégi pihenőjükre, újra benépesült iskolánk. A leendő elsősöket és szüleiket vártuk egy kis ismerkedésre, tájékozódásra. Az érkező apróságokat a tanító nénik üdvözölték, majd Turzáné Papp Erika köszöntötte az egybegyűlteket a kápolnában. Ezután kettévált a vendégsereg. Az apróságok a tanító nénik társaságában indultak el, hogy sportvetélkedőn és kézműves foglalkozáson töltsék hasznosan az időt, míg szüleik az igazgatónő segítségével virtuális séta során ismerhették meg az iskola épületét. Gyorsan elröppent a másfél óra. A vidám, de kissé fáradt csöppségeket egy kis süteménnyel és ásványvízzel kínáltuk hazaindulás előtt, s bíztattuk, hogy nézzenek be hozzánk

április 7-én, a 2. Csengőszó rendezvényünkre.

HAMVAZÓSZERDA

0
0
0
s2sdefault
A hamvazószerda keresztény ünnep. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamujával rajzolja a keresztet a hívek homlokára, az alábbi mondat kíséretében: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel.” Ezt nevezik hamvazásnak, ami a nagyböjt kezdetét jelző szertartás. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert. Iskolánkban minden évben közös szentmisét tartunk ezen a napon. Prédikációjában Attila atya megemlítette a böjt fontosságát, kitérve a gyerekekre vonatkoztatott részére. Tőlük az egyház nem a hús elhagyását várja, hanem valamiről való lemondást, valamitől való önmegtartóztatást.

KERESZTÉNY BATYUS BÁL

0
0
0
s2sdefault
Harmadik alkalommal került megrendezésre a farsangi időszakban a keresztény batyus bál. A rendezvény jótékony célt szolgált, mivel bevételét a bál megálmodója, Attila atya, a nyári cserkésztábor megszervezésére szánja. A rendezvény kötetlen légkörét szolgálta a batyus jelleg, miszerint mindenki az otthonról hozott ételt, italt, süteményt fogyasztotta. Fantasztikus választék volt, s az asztaltársaságok körbekínálgatták egymást. A jó hangulatot közös nótázás és tréfás vetélkedő is erősítette. Aki ott volt remekül szórakozott, s a közös „téltemetés”, kiszebáb égetés után már vidáman várja a tavaszt.

Alsós farsang

0
0
0
s2sdefault
Az alsós farsangi bálon sok ötletes jelmezbe öltöztetett gyermek felvonulásában gyönyörködhetett a tornateremben összegyűlt népes szülői sereg. A sok egyéni ötlet mellett, néhány remek csoportos beöltözést is láthattunk. Nehéz volt a zsűri dolga. Míg ők visszavonultan tanakodtak, mi a mulatozást vidám táncházzal folytattuk. 1 órán át roptuk a táncot, s közben, aki megéhezett, megszomjazott a büfében ízletes szendvicsekből, süteményekből választhatott. Természetesen nem maradhatott el a nap végén a tombolasorsolás sem. A sok ugrálás után jól esett az apróbb és nagyobb talpaknak egyaránt megpihenni a padlón, s izgatottan várni a szerencsét.

FELSŐS FARSANG

0
0
0
s2sdefault
Csillogás. E jelszó jegyében zajlott idén a felsős farsang. Tanárok és diákok egyaránt ilyen ruhába igyekeztek bújni ezen az estén. Persze a jelmezek sem maradtak el, farsangról lévén szó. Minden évfolyam képviseltette magát csoportosan. Az ötödikesek „McDonalds csapatnak”, a hatodikosok „szinkronúszóknak” öltöztek. A hetedikések vidám jamaicai hangulatot varázsoltak nekünk, míg a nyolcadikosok elénk idézték a Harry Potter film néhány híres alakját. Azért akadtak bátor egyéni jelmezesek is. A jó hangulatú este nagy részét természetesen a zene és a tánc töltötte ki. S mivel a tombolahúzás sem maradt el, remélhetőleg mindenki elégedetten, apró ajándékokkal gazdagodva térhetett haza.

JAZZ DÉLELŐTT

0
0
0
s2sdefault
Diákjaink izgatottan várták szerda délelőtt a negyedik órát. Meglepetés koncertre gyűlt össze a tornateremben az egész iskolai közösség. A Filharmónia Magyarország szervezésében 3 remek zenész érkezett hozzánk, hogy a zene a fiatalok által kevésbé ismert műfajával ismertesse meg tanulóinkat. Egy órás műsoruk címe az „Ilyen a jazz” volt. A remek hangulatú zenei délelőtt azonban nem csak a szórakozásról szólt, hanem szinte észrevétlenül tanítottak a hangszerekről és a zenei kifejező eszközökről is. Mindez természetesen nem valósulhatott volna meg Bereznai Csaba alpolgármester úr, újvárosi képviselő nagylelkű támogatása nélkül. Köszönjük neki ezt a szép, tartalmas és kitűnő kikapcsolódást adó zenei élményt.

OVISOK LÁTOGATÁSA

0
0
0
s2sdefault
Nagy izgalomban teltek napjaink, különösen a negyedik osztályosok számára. Hétfőn, kedden és csütörtökön 10 órától betekinthettek iskolai életünkbe azok az apróságok, akik szeptembertől már iskolásnak vallhatják magukat, talán éppen „szentmargitosnak”. Most kipróbálhatták milyen érzés kisdiáknak lenni. Ittlétük alatt a negyedik osztályosok, mint az alsó tagozat „öregdiákjai” segítették őket. Az izgatott és kíváncsi pindurkákat ezekre az órákra az óvó nénik kísérték el, de várunk vissza mindenkit a szülőkkel együtt a Csengőszó rendezvényeinkre. Találkozzunk március 3-án és április 7-én, pénteken 16 órakor!

FIÚ-LÁNY FELSŐS VETÉLKEDŐ

0
0
0
s2sdefault
Remek hangulatú vetélkedő résztvevői lehettek péntek délután felsős diákjaink. Fiúk, lányok népes tábora vette birtokába 2 órakor a tánctermet, hogy másfél órán át összemérjék szervezőkészségüket, ügyességüket, egyéb ismereteiket. A vidám feladatok között volt tippelős feladat, vödrös pukkasztó és még sok más. Nagyon szoros, fej-fej melletti küzdelemben a döntőben, a már hagyományosnak számító kártyafújásban a lányok bizonyultak jobbnak. Így idén is a lányok győzedelmeskedtek, de jövőre visszavágót ígérnek a fiúk. Úgy legyen!

ÓVÓDAI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

0
0
0
s2sdefault
Iskolánkban már megkezdődtek az előkészületek a következő tanévre. Természetesen minden új iskolai évben a legapróbbakra jut a legtöbb figyelem. Így vagyunk ezzel most is, s már izgatottan várjuk kik fognak minket választani. Hogy ebben az igazán nehéz döntésben segítsük a szülőket, elmentünk a Szent Erzsébet Óvodába egy bemutatkozó szülői értekezletre. Diákjaink saját szavaikkal meséltek arról milyen is „szentmargitosnak” lenni. S hogy kedvet csináljunk a személyes látogatáshoz egy rövid képes iskolabarangolással is kedveskedtünk. Nagy örömünkre sok érdeklődő szülő volt jelen, megtöltve az ovi tornaszobáját. Reméljük, sokukkal találkozunk majd az iskolai nyílt órákon és a beiratkozáskor is.