Vajdasági kirándulás

0
0
0
s2sdefault
Szerdán kora reggel indultunk a nagy utazásra. Útközben csatlakozott hozzánk a bicskei 7. osztályosok vidám csapata. Nagyon hamar összeismerkedtünk és már a határ felé új barátaink mellett ültünk. Topolyán megnéztük a helyi tájházat, a bognár- és szekérmúzeumot. Idegenvezetőnk segítségével felfedeztük Szabadka város szecessziós látnivalót. Újabb utazás után megismerkedhettünk kedves vendéglátóinkkal, a kishegyesi diákokkal, akik nagyon nagy szertetettel fogadtak minket. Már az első találkozásnál eldöntöttük, hogy nem csak labdarúgásban, de kézilabdában is összemérjük tudásunkat. Szomorúan hallottuk, hogy egy szereplés miatt elmaradhat a táncház rendezvényünk, de Hajvert Ákos igazgató úr látván szomorúságunkat inkább meghívott minket erre a jótékonysági táncelőadásra, amit mi örömmel elfogadtunk. Szállásunk a Kátai-tanyán volt, ahol nagyon finom vacsorával és szeretettel vártak minket. Másnap felfedeztük Óbecsét és az aracsi romtemplomot a pusztaságban, majd a szállásra visszatérve sportoltunk és közösen kürtös kalácsot sütöttünk a helyi pékmúzeumban. Harmadnap meglátogattuk Bácsfeketehegyen a református templomot és Újvidék városát fedeztük fel, amelynek zárása a péterváradi vár volt. Nem maradhatott ki a karlócai béke emlékére emelt templom sem a látnivalók közül. Negyedik napon visszamentünk Szabadkára hogy 45 m magasból megcsodálhassuk a város panorámáját. Hazautazás előtt Palicsra mentünk az állatkertet megtekinteni. Nagyon sok újdonsággal és ismerttel gazdagodtunk. Reméljük, hogy a következő 7. osztály is olyan szerencsés lehet, hogy „Határtalanul” ismerkedhetnek majd határon túli magyarokkal!

SZENT GELLÉRT NAP

0
0
0
s2sdefault
Szent Gellért püspök ünnepén intézményünk valamennyi pedagógusa részt vett azon a szentmisén, melyben Spányi Antal megyés püspök kérte – az Egyházmegye által fenntartott oktatási intézmények püspöki biztos atyáival együtt – a magyarországi katolikus iskolák patrónusának égi közbenjárását a gyermekekért, az intézményekért, s a pedagógushivatás lelkiismeretes gyakorlásáért. A Székesegyházban bemutatott szentmisén mintegy ötszáz pedagógus vett részt. Püspök atya valamennyiüket köszöntötte, s megköszönte áldozatos, sok-sok generációt érintő, jövőt építő munkájukat. Szentbeszédében Szent Gellért püspököt, mint pedagógust állította példaként a jelenlévők elé. A pedagógust, aki feladatul a lelkek gondozását,a sokféle emberi természethez történő alkalmazkodást kapta. Az Egyházmegye hagyományos Szent Gellért napi programja a Szent István Művelődési Házban, a piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola komolyzenei műsorával kezdődött. A délelőtt az Emberi Erőforrások Minisztérium államtitkári kabinetfőnöke Fülöp Attila úr rendkívül szemléletes előadásával folytatódott. A pedagógus azon felelősségéről szólt, mellyel a gyermekek boldogság felé vezetéséért tartozik. Az ünnepség zárásaként Püspök atya itt adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított Szent Gellért-díjat, melynek arany fokozatát áldozatos, lelkiismeretes tevékenységéért Turzáné Papp Erika, iskolánk igazgatója kapta. Büszkeségünkre még egy kitüntetettnek örvendhettünk. Nagyné Karch Mónika tanácsosi címet kapott. Spányi Antal megyés püspök a nap végén örömteli, békés tanévet kívánt a jelenlévőknek.

Veni Sancte Székesfehérvár

0
0
0
s2sdefault
Az egyházmegye összes oktatási intézménye képviselteti magát a tanévet megnyitó ünnepélyes püspöki szentmisén. Iskolánk 40 jó tanuló, jó közösségi munkát végző diákkal és 10 pedagógussal érkezett csütörtök délután Székesfehérvárra. Remek hangulatban telt az utazás, sőt még egy adag fagylalttal is kedveskedtünk a gyerekeknek. Délután 4 órakor megtelt a székesegyház ünneplőbe öltözött és meghatódott résztvevőkkel. Azok, akik először vehettek részt ezen az eseményen elámultak a templom nagyságán és barokk díszítésein. Valóban minden évben különleges élményt adnak az egyenruhás, iskolai lobogóval bevonuló küldöttségek és a püspök úr szívhez szóló szavai, áldása az előttünk álló tanévre. A mise után abban a szerencsében volt részünk, hogy Spányi Antal megyés püspökkel a székesegyház előtt néhány szót személyesen is válthattunk. Püspök úr jó munkát és eredményes évet kívánt nekünk.

Ilyen lesz

0
0
0
s2sdefault
Ugyan még nem ért véget az épület teljes hőszigetelése, de már a szeptemberi rendhagyó tanévkezdés után, melynek során nagy kerülővel juthattunk csak be az épületbe, újra használhatjuk a főbejáratot. Köszönet illet mindenkit, szülőt és diákot egyaránt, hogy az első hónap nehezített körülményeit problémamentesen átvészeltük. A megszépült, új ruhába öltözött épület kárpótol mindnyájunkat.

Kápolna

0
0
0
s2sdefault
Az energetikai korszerűsítés kapcsán iskolánk kápolnájának tetőablakait is kicserélték új, műanyag nyílászárókra. Ez csak az állmennyezet lebontásával valósulhatott meg, mely azt vonta maga után, hogy a bútorzat védelme érdekében ki kellett a kápolnát ürítenünk. Ekkor adódott a gondolat, hogy a falak festését és ezzel együtt egy alapos nagytakarítást végezzünk, mely után ragyogóan tiszta, méltó környezetben adhattunk hálát az Úrnak a tanévkezdő szentmise során.

EBÉDLŐ

0
0
0
s2sdefault
Iskolánk ebédlőjében naponta kb. 200-an fordulnak meg. A nagy igénybevétel miatt a sok éve használt székeink az utóbbi időben már nem bírták a megterhelést. Nyáron modern, új székeket vásároltunk és az asztalterítőket is lecseréltük. Diákjaink így megújult, szép környezetben fogyaszthatják el az ebédjüket.

BICIKLITÁROLÓ

0
0
0
s2sdefault
Mióta a városban elkészült a kerékpár úthálózat diákjaink is egyre szívesebben érkeznek bicóval az iskolába. Már a tavaszi időszakban is kevésnek bizonyult az iskola előtt elhelyezett kerékpártartó, így a nyári szünetben elbontottuk azt. Ezzel bővítettük az épület előtti parkolást, az új tároló helyeket pedig az udvarban védett helyen megnövelt létszámmal alakítottuk ki.

ISKOLAGYÜMÖLCS PROGRAM

0
0
0
s2sdefault
A 2014/2015-ös tanévben folytatódik országszerte a tavaly sikeresen végigvitt iskolagyümölcs-program, melynek célja, hogy helyes étkezési szokások kialakítására ösztönözze a fiatalokat. Ehhez a programhoz csatlakozott iskolánk újra, így a tanév első napjától kezdődően minden délelőtt friss gyümölcs várja diákjainkat. Számunkra is nagy öröm, hogy kicsik és nagyok egyaránt jóízűen és vidáman fogyasztják közösen az almát-körtét.

FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOK

0
0
0
s2sdefault
Az utóbbi évek nyarai után már megszokták a szülők és a diákok is, hogy némileg megújult környezetbe térnek vissza szeptemberben. Idén minden eddiginél nagyobb munkába fogtunk. Iskolánk a Széchenyi pályázaton nyert 118 millió forintos pályázati forrásból energetikai fejlesztést hajt végre. megtörténik a nyílászárók teljes, végső cseréje, az oldalfalak 10 cm-es, a tető 16 cm-es hőszigetelést kap. Ezzel együtt új ruhába öltözik az egész épület, megújul a már igencsak omladozó vakolat. A tetőn 78 napelemet helyeznek el, mellyel jelentős megtakarítást érünk majd el az energiaszámlánkon. A munkák nyár elején megkezdődtek. A foci pálya felőli részen szeptemberre lebontották az állványokat, melyek most a főhomlokzatnál kerültek felállításra. Mindez azt jelenti, hogy az épületbe való bejutás néhány hétig csak az udvar felől lehetséges. A reggeli iskolába érkezést tovább bonyolítja az épület előtt zajló városi távhővezeték cseréje, melyből eredően a szülők legegyszerűbben a régi buszpályaudvarnál tudnak parkolni. A diákok biztonságáról reggelente a közterületfelügyelet munkatársaival közösen az ügyeletes nevelők gondoskodnak. Köszönjük mindenki türelmét, odafigyelését és megértését! Néhány hónap múlva együtt fogunk örülni a szép végeredménynek.

VENI SANCTE SPIRITUS

0
0
0
s2sdefault
A hagyományokhoz híven tanévnyitónkat Bánhidán a Szent Mihály templomban tartottuk meg. Nagy örömünkre szolgál, hogy szinte már kicsinek tűnik ilyenkor az amúgy méretes templom, mivel diákjainkat szüleik is elkísérik életük e lényeges eseményére. Még nagyobb öröm, hogy ezt nem csak az iskolásléttel most ismerkedő elsősökről mondhatjuk el, hanem az alsó és felső tagozat számos diákjáról. Nagy Lászlótól, iskolánk püspöki biztosától, mint mindig, most is kaptunk útravaló bölcsességet a 2014/2015-ös tanévre. Laci bácsi felidézte saját iskolás emlékeit és felhívta diákjaink figyelmét a tanulás és az olvasás fontosságára. Turzáné Papp Erika igazgatónő, rövid évköszöntő beszédében elmondta, hogy megújuló, szép környezetben, de még a külső munkálatok folytatása mellett kezdhetjük a tanítást, 32 izgatott elsős kisdiákkal. Ez szülőkre, diákokra és pedagógusokra tekintve egyaránt sok türelmet, odafigyelést igényel, hogy az építkezéssel járó nehézségek ellenére elkerüljük a baleseteket. Másnap reggel az iskolai kápolnában összegyűlve, a közösség erejét érezve beszéltük meg az előttünk álló tanév legfontosabb eseményeit, és szokásunkhoz híven köszöntöttük az éppen születésnapjukat ünneplő társainkat, nevelőinket. Sikeres és eredményes tanévet kívánunk minden diákunknak és lélekben mellettük álló szüleiknek!

RENDHAGYÓ ÉVKEZDÉS

0
0
0
s2sdefault
A diákoknak csak szeptemberben kezdődött el a munka, de pedagógusaink már korábban bejártak az iskolába előkészíteni a 2014/15-ös tanévet. Idén különösen sok feladat várt mindenkire, hiszen iskolánk nagy beruházásba fogott, amikor az energetikai pályázaton nyert. A nyílászárók cseréje, a falak és a tető hőszigetelési munkálatai nagy felfordulással és piszokkal jártak. A takarításhoz és a rendrakáshoz minden dolgos kézre szükség volt. Ezen kívül idén nyáron is csinosítottuk, újítgattuk az iskolát belülről. Parkettacsiszolás és lakkozás az alsós tantermekben, falfestés, új terítők és székek az ebédlőbe szintén az elmúlt két hónap vállalásai között szerepeltek. Azért maradt időnk és energiánk a nyári névnaposok köszöntésére és a nyugdíjba vonuló Ica nénitől való elköszönésre is. Közös nagy értekezleten megterveztük a soron következő év programjait, kitűztük legfontosabb céljainkat. Mindennel időre elkészültünk, melyhez hozzájárult diákjaink és szüleik segítőkészsége. Szabadidejüket feláldozva jöttek udvart rendezni, sövényt nyírni, falevelet gereblyézni és építési törmeléket elhordani. Köszönjük munkájukat és boldogan élvezzük a megszépült tantermeket és aulát.