0
0
0
s2sdefault
A Fehérvári egyházmegye oktatási intézményeinek tanulóiból és nevelőiből álló csapat indult útnak Németországba, Passau városába. Iskolánkból 3 német nyelvet tanuló hetedikes diák vehetett részt az utazáson. Almer Zsófia, Illés Zsófia és Sárossi Bíborka évek óta szorgalmasan tanulják az idegen nyelvet tantermi keretek között, most azonban lehetőségük nyílt valódi nyelvi környezetben kipróbálni eddig megszerzett tudásukat. Az út bár hosszú volt, gyorsan és vidáman telt. Útközben több helyen is megállt a csoport, érintve a Mária zarándoklat útvonalát. A gyönyörű barokk, neoklasszicista templomok, a szép alpesi táj, a rendezett, barátságos német kisvárosok mindenkinek elnyerték a tetszését. A vendéglátók a közös ünnepi szentmise és a városnézés mellett egy kellemes hajókirándulással is meglepték a magyar vendégeket. Élményekkel és sok új ismerettel tért mindenki haza.