0
0
0
s2sdefault
Május elsején néhány szülővel és egy csapat jókedvű alsós gyerekkel felkerekedtünk és külön busszal elindultunk Budapestre. Először a Nagytétényi Kastélymúzeumba mentünk, ahol tárlatvezetéssel néztük meg a kiállítást. Érdekes és szép bútorokat láttunk és történetüket hallgatva kalandoztunk az időben. A múzeum parkjában jót játszottunk, élveztük a jó időt. A közeli játszóteret is meglátogattuk. Horváth Sanyi bácsival métáztunk, amit nehéz volt abbahagyni! A belvárosban sétáltunk, majd az Örkény István Színházba mentünk. Itt egy nagyon érdekes előadást láthattunk és hallhattunk Csoda és Kósza történetéből. Hazafelé sokat énekeltünk a buszon, jó hangulatban érkeztünk meg az iskolához, ahol már vártak bennünket a szülők.