0
0
0
s2sdefault
Az ötödik osztályosok osztályfőnökükkel, Bércesné Hegedüs Rózsával már napok óta izgatottan gyakoroltak, hogy méltó módon idézhessék elénk a 169 évvel ezelőtti eseményeket. A visszaemlékezés után megható pillanatok következtek. Apró fiúk és lányok foglalták el a színpadot, hogy megmutassák nekünk és szüleiknek, nagyszüleiknek az elmúlt néhány hét közösséggé formálódásának eredményét egy rövidke műsor formájában. Iskolánk sok éves hagyománya az új diákok eskütétele és polgárrá fogadása. Ez többnyire az első osztályosokat érinti, de minden évben van néhány magasabb évfolyamba hozzánk érkezett tanuló is. Az eskü szövegének közös elmondása után mindenki személyesen vehette át az igazgatónőtől, Turzáné Papp Erikától a névre szóló tanúsítványt és az iskola emblémájával ellátott nyakkendőt vagy sálat, mely az intézményhez tartozást hivatott erősíteni.