HIT, REMÉNY, SZERETET

Hit, remény, szeretet címmel került sor immár hagyományosan az adventi időszakban megrendezett iskolai versmondó versenyünkre. A nagy érdeklődésre való tekintettel már egy héttel korábban is tartottunk megmérettetést, s ezen a délutánon minden évfolyamunkat már csak 3-3 fő képviselhette. Így is nehéz dolga volt a zsűrinek a szebbnél szebb versek meghallgatása után. Meghívott vendégünk, Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója, a zsűri elnöke értékelő szavaiban kihangsúlyozta, milyen nagy öröm számára,hogy a fiúk is bátorságot vettek és kiálltak társaik elé szavalni. A vidám és eredményes délutánt jó hangulatú teázással és beigli evéssel zártuk.